2004.

A Nagymáté Hanna Alapítvány létrehozásának személyes és szomorú apropója van. Kislányunk, Nagymáté Hanna, 2004. szeptember 04-én orvosi műhiba áldozata lett.
Nem értettük, és ma sem értem, hogyan történhetett meg, pedig élete utolsó 4 napján végig vele voltunk, halálát végig éltük. Ő az életét, mi pedig Őt, a teljes értelmetlenség jegyében vesztettük el. 
Hanna 2004. augusztus 31-e estéjén, életében először hányt. Másfél éves, makkegészséges, icipici-gyönyörű, angyali kislány volt. 4 nap alatt veszítettük el. Az első hányást követte a többi. Banális vírusfertőzés, ezen mindenki átesik. Csakhogy mi első gyermekes, tapasztalatlan szülők voltunk, Ő meg parányi, és mi bepánikoltunk. Tehetetlen rémülettel telve rohantunk kislányunkkal a kórházba, rettegvén az oly sokat emlegetett kiszáradástól. Megpróbáltak infúziót bekötni neki, hogy elkerüljék a kiszáradást. Az első próbálkozást elvétették, majd a másodikat, harmadikat és sokadik próbálkozás sem járt sikerrel. Így akartak minden áron életet menteni, és mivel nem tudtak infúziót bekötni, vénapreparálás mellett döntöttek. Helyettünk. Ellenünk. Fájdalmas, felesleges, vége láthatatlan tortúra következett, és ez mindannyiunkat megviselt. Elviseltük és elfogadtuk, mert akkor még hittünk és bíztunk az orvosokban. Ma már nem. Soha újra. Mivel másnapra a hányás elmúlt, úgy tűnt volt értelme az előző éjszakai ámokfutásnak. Fellélegezni csak néhány órára volt okunk, mert ezt követően, látszólag minden ok nélkül, Hanna elesetté vált. Akkor senki nem értette, de ma már tudjuk, hogy a bekötött kanülnél elfertőzték és ez okozta a halálát. Mivel elhúzódó, makacs és magas láza volt, kértük, hogy adjanak gyógyszert neki, de könyörgésünk nem talált meghallgatásra. Hannát a fertőzésével, minket pedig kétségbeesésünkkel hagytak magunkra. A bekötött kanul környékét nem ellenőrizték egyetlen egyszer sem, pedig fájdalmas és duzzadt volt. Így a 4. nap hajnalán, Hanna vérmérgezésben meghalt. Halálát kórházi fertőzés okozta, amely széles spektrumú antibiotikum alkalmazásával kezelhető lett volna, és Hanna megmenekült volna.
Keserű tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, hiszen ez alatt a 4. nap alatt mindvégig Hanna mellett voltunk. Bele kóstoltunk az orvosok szakmai dilettanizmusába, de leginkább az egészségügyben uralkodó nemtörődöm, embertelen magatartásba. Ma már tudom, hogy nem is száradnak ki olyan könnyen a gyerekek, és azt is, hogy ha akkor nem rohanunk Hannával a kórházba, még ma is élne………..
Alapítványunk létrehozásával célunk nem csupán az volt, hogy méltón emlékezzünk mindazokra, akik életüket értelmetlenül veszítették el, orvosi felelőtlenség következtében, hanem az is, hogy a műhibák előfordulásának lehetőségét, a minimálisra csökkenthessük. Szeretnénk minél nagyobb hangsúlyt fordítani a megelőzésre, de sajnos számolnunk kell más tragédiák bekövetkeztével is. Ebben az esetben minden formában és módon a hozzátartozók támogatása a célunk. Nem tagadom, többek között az Alapítvány életre hívására a túlélés ösztönöz, tenni valamit Hanna és a hozzá hasonlóan jártak értelmetlen halála ellen. Halála óta nem telt el sok idő – amióta ezt a megemlékezést írtam viszont igen, majd 10 év -, ahhoz mégis elég, hogy lássuk a kézzel fogható igazság bizonyíthatatlanságát. Alapítványunk tenni kíván az ártatlan gyermekek megóvásáért, fogni a szülők kezét akkor is, ha nincs baj, és akkor is, ha adódik. Az életet szeretnénk könnyeddé és biztonságossá tenni, esetleges gond esetén pedig a rendelkezésünkre álló eszközökkel támaszt nyújtani.

2011.

Időközben jó néhány év eltelt. Az alapítvány létezik, de sok minden átalakult bennem. Hosszú, komoly érési folyamat állomásain mentem keresztül. Megszámlálhatatlan válasz nélkül maradt kérdés merült fel bennem. Rájöttem, beláttam és elfogadtam, hogy egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy az orvosi műhibák előfordulását megakadályozzam. Nem volt és sosem lesz eszközöm ahhoz, hogy az orvostársadalmat meghatározó arrogáns hozzáállást megváltoztassam. Most úgy érzem, ahhoz is gyenge és kevés vagyok, hogy egy alapítványt jól és hatékonyan működtethessek. Ahhoz viszont van elég erőm, akaratom és hitelességem, hogy támasza lehessek gyászoló szülőknek. Az eltelt idő megérlelt. Mély bánat van bennem, ami Hanna elvesztése miatt örök, de nincs bennem harag, és képes vagyok a boldogságra. Talán nekem elhiszitek, hogy van élet a halál után, hogy fel lehet és fel kell állni a legnagyobb veszteség után is. Túlélési élményemre épülő kapaszkodót kínálok.

2015.

Működtettünk családi központot, ahol minden generációra igyekeztünk gondolni. Most is szívesen, bárhol, bármikor megtenném. Csakhogy most máshol tartunk éppen. Mindig, minden változik, semmi nem állandó, semmi nem örök. Születendőben van egy információs felület. Remélhetőleg e sorokat olvasva, Te is nálunk időzöl éppen. Orvosi műhibákat talán nem tudok megakadályozni, de a honlapunkon található információk, remélhetőleg sokak életét könnyítik majd meg. Most épp ez a cél…….. Hannáért, Hannának, Hannára emlékezve.

2016.03.09. Ma van a szülinapod!!!!!

13 éves lennél éppen ma. Bár az egész nap a munkámról szólt, folyamatosan bekúsztál gondolataimba és tudom, bár alig néhány óra van már hátra a mai napból, talán ma már kibírom, ma nem sírok, de támad majd, jön megállíthatatlanul a hiányod fájdalma fakasztó könny. Örök szeretettel Anya