Hírek

Nádja 11 éves lett

Néha idegesít. Nem vagyok az anyák gyöngye. Bizony-bizony nem. Pedig illene, tudom. Van törekvés bennem. Értékes közös időre. Közös játékra, közös önfeledt, önfeledt üdvrivalgásra. De én tökéletlen vagyok. És önző is az igényemmel az énidőmre! Szóval néha idegesít. Mert a végtelenségig makacs és konok. Nem enged és végig viszi. Na nem a tanulást, vagy az apróbb házimunkákat. A lustálkodást, a nem tanulást, azt igen. És persze felesel is. És azt sem szeretem, hogy olyan könnyen ítél. El és meg. Pedig én más példát mutatok. Valakire mégis ütött ez a gyerek.

tovább >>

Pályázat hűtőcseréhez

"2016. július 4-étől újabb 500 millió forintos keretösszeggel vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztóberendezések) cseréjéhez. A pályázati folyamatban előnyt élveznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok."

tovább >>

Kezdjetek el élni

Mindig pörölök, ha boldogtalan embereket látok. Akkor is ha fiatalt, akkor is, ha korosodót. Mert hiszem, hogy sosem késő az életet választani. Érdemes időnként az életünket megpróbálni kívülről, felülről nézni.

tovább >>

Én haltam meg

Én mondtam, szóltam, hogy vannak igen, könnyedebb, könnymentes napok. Nem tudom, talán tényleg kijelenthetem, hogy nap úgy nem telhet el, hogy Hanna akár pillanat töredék idejére, ne jutna eszünkbe, valamelyikőnk nevét ki ne mondaná, valami kapcsán ne emlékeznénk rá. Másodpercekre, percekre, vagy hosszabban akár, De azt csak ritkán engedjük meg magunknak, mert fáj nagyon, hogy hiányzik, hogy elveszítettük. De azért élünk. Jól is végül. Többnyire így jól, komolyan mondom. De amikor szorul ám a szív, akkor elszorul nagyon. Mert váratlanul tör elő a fájdalom.

tovább >>

Megfontolandó szavak az öregségről

"...Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. ...."

http://www.noitemak.eoldal.hu/cikkek/az-oregsegrol.html

tovább >>

A stílus nem korfüggő

Idősellátásban dolgozom, ezért merészkedek a témához hozzászólni. Maximálisan hiszem, hogy "a stílusnak az égvilágon semmi köze a korhoz, minden a hozzáálláson múlik". Naponta sok-sok idős emberrel találkozom. És nem időssel is. Villamoson, boltban ugyan alig, mert időm nagy részét végül mégis a munkahelyemen töltöm. Azt tapasztalom, hogy az emberek arcán nem ül mosoly, a ruhájuk jó indulattal sem egyszerűnek mondható, unalmas testborító. Alig botlok boldog idős emberbe. Egészségesbe még ritkábban.

tovább >>

ma reggel arcomba ömlött a tragédia

4 nap kihagyás után, épp hogy csak beestem reggel az ajtón és arcomba ömlött a tragédia. Nem vagyok harcedzett Hanna elvesztése után sem. Azt hihetné bárki, ha ezt kibírtad, talán mindent elbírsz. Egyébként tartást ad az embernek a túlélés, de mégis megrendít a váratlnaul bekövetkező halál. Mégis találgatásra készteti az embert. Egyik pillanatról a másikra meghalni, felkészületlenül el sem búcsúzni senkitől, nem kimondani az utolsó szót, nem odanyomni valaki arcára az utolsó puszit. Nem tudjuk, melyik az utolsó mondat, utolsó ölelés, csak tesszük öntudatlanul.

tovább >>

Várnai Zseni: Holt gyermek anyja

Várnai Zseni: Holt gyermek anyja

Anya, akinek holt gyermeke van,
A fél testével maga is halott,
És húzza, vonja le, a föld felé,
Mit énjéből a földnek átadott.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak fél szemével néz a napba már,
A másik szeme túl a Mindenen
Holt gyermeke távol nyomában jár.

Úgy jár közöttünk, mint ki messze megy,
Vagy messze útról érkezett imént...
Mint idegen, ki otthont nem talál.
Ki valahol elhagyta fél szívét.

tovább >>

Ha leülhetnék egy padra.......

Reggel csak épp, hogy elindultam, a buszon ülve, mert oly ritka pillanat amikor nem az erdőbe, hanem városba tartok és fákon, füvön, tavon és kacsákon kívül szépen vasalt ruhájú és hajú emberek között mélázva ébredezve futnak, cikáznak gondolatok, érzések. Mostanában leginkább napra hangolódó, feladatra koncentráló, pedig volt ez máskor máshogyan, amikor belebuszoztam a dzsumbujba és láttam mindent, hatások, színek, és elképzelt szagok, amitől beindult az agyam által kreált színes-fekete-fehér film. Csodákat láttam minden reggel.

tovább >>

Terézanyu pályaműve

Jöjjön egy kis inspiráció! Tegnap felhívtuk a figyelmeteket a 2016-os év Terézanyu pályázati kiírására, melynek témája, vajon kell e kimenő a nőnek? Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogyan elkezdenek forogni a képzeletbeli fogaskerekek, elöntenek a gondolatok benneteket és legszívesebben azonnal tollat ragadva vetnétek magatokat bele a Ti személyes, színes történetetek megírásába. Már ha éppen kimenőn vagytok :-) A boldogság számomra azt jelenti, hogy az anyaságon, feleségességen, munkavállalón, főnökön, beosztottságon és gyerekségen túl, vagyok egyszerűen csak valaki.

tovább >>

Megjelent az idei év Terézanyu pályázati kiírása!!!! - Kell a nőnek kimenő?

Ez tényleg kérdés? Ugyan kiben, milyen válaszok merülnek fel? Elözönlenek a válaszok, azt hiszem percekig lehetne lamentálni a témán. AMÚGY KELL A NŐNEK KIMENŐŐŐŐ!!!!! Még szép, hogy kell!

Jut e kimenő a nőnek? Neked jut e belőle? Annyi, amennyire szükséged van? Ha nem, mit teszel azért, hogy legyen? Vagy nem is igényled? Hogyan kufárkokdsz a lehetőséggel? Most elmesélheted, hogyan regenerálódsz. Hogyan kapcsolódsz ki? Mikor tudsz önmagad lenni, milyen tevékenységekben?

tovább >>

Dióssy Klári kislányának haláláról vallott

A köztévé háziasszonya, Dióssy Klári hosszú évekkel ezelőtt vesztette el az akkor 4 éves Adélkát, aki hosszan tartó betegség után leukémiában hunyt el. A köztévé műsorvezetője most a Nők Lapjának mesélt arról, hogy második gyermekével, Mátéval, párjával és az újrakezdéssel küzdelmes idők után, végre megtalálta a helyét és boldog.

tovább >>

Gyura Barbara: Szemem fénye: Nail

Az a célom, hogy elérjem, hogy vágyat érezzetek aziránt, hogy elolvassátok ezt a könyvet. Azért, hogy akarjátok megvásárolni!

tovább >>

Könyvajánló: Anna Enquist: Ellenpont

.....mert a könyvek segítenek. Ritka és egyedülálló könyvet hoztam most olvasásra vigaszul. Nagy ívű, mély és megrázó irodalom.

tovább >>

Kiírásra került az Üdülési és kedvezményes fürdőbelépő pályázat nyugdíjasok számára

Az Erzsébet-program keretében ebben az évben is kiírásra került az Üdülési pályázat valamint Kedvezményes fürdőbelépők nyugdíjasok számára!!!

A pályázat kiírója mindkét esetben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

A Pályázat benyújtási határideje: 2016.02.29.

tovább >>

Oldalak