Az első Fuss Hannáért! Fuss, fuss, fuss! eseményt 2016-ban hirdettük meg. Akkor nagyjából 2 éve futotam, s magam sem értem, hogyan jött az ötlet. Talán számomra két fontos szál összefonódásából. Nem gondolkodtam, nem latolgattam, vajon milyen érdeklősét vált majd ki, hányan csatlakoznak majd, hiszen akkor Hanna már 12 éve halott volt. Azt gondoltam alig emlékeznek már rá, s ha emlékeznek is, már vesztett fontosságából, ráadásul aktív tevékenységre invitáltam az embereket, ami szintén nem minden esetben népszerű. Csodás volt a fogadtatás és nagyon aktív a részvétel, amiért örökké hálás leszek. Ez a hozzáállás, együtt futás, együtt érzés adta számomra a bátorságot, hogy érdemes ebben az évben is meghirdetni az eseményt. Az alapítvány facebook oldalára került fel az esemény szövege, amit az alábbi linken érhettek el, és ahol csatlakozhattok hozzánk:

https://www.facebook.com/events/113886252629749/?acontext=%7B%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22page%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22page_upcoming_events_card%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A[]%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

"Az első emlékfutás eseményét tavaly hirdettük meg. Akkor már 2 éve fontos helyet foglalt el életemben a futás. Nagyra becsülöm a futókat. Az egymáshoz való viszonyukat, azt, hogy látni, mennyire fontos nekik a társadalmi szerepvállalás, hogy mindig dobogós helyen szerepel számukra a szív.

Nagymáté Hanna a mi első szülött kislányunk. 13 évvel ezelőtt, szeptember 04-én halt meg hajnalban, amikor a világ mélyen szunnyadt, 4 óra 30 perckor, s mi akkor ott abban a percben szüntünk meg szülőnek lenni. Megszűnt valami örökre bennünk és egyazon időben születt valami más. Élünk. Ránézésre normális családként, csak hogy van egy Hanna halála előtti életünk, és van az, amiben rá már csak emlékezünk. Jelenléte engerm örökre meghatározott, utamra tett. Hiánya ennyi év távlatából is rettenetesen tud fájni. Szardínián járva néhány nappal ezelőtt betértünk Nádjával egy apró, hűs templomba. A sokadikba a nyaralásunk alatt. Pontosan tudtam, hogy valami történni fog. Halk pihentető, simogató zene szólt. Mintha haza értünk volna. Nem voltak szavak, anélkü is tudtuk. Mindketten sírtunk. Ez a hiány. És ez az örök szeretet. Ott van velünk. Ott a hétköznapokon. Ott az ünnepeken. Ott a nyaralásaink alatt.

Hanna 13 évvel ezelőtt szeptember 4-én halt meg. Minden év szepember 4-én felhasad a gyógyuló seb.

Tavaly halála napján felvettem a futócipőmet, és elindultam futni. És elindultatok velünk Ti is. Azt hittem, Hanna már csak nekünk fontos, amúgy a feledés, emlékét messzire vitte. Megható volt megélni, milyen sokan emlékeztek velünk, milyen sokan megőriztétek Őt a szívetekben. Milyen sokan megőriztetek bennünket a szívetekben.

Idén is cipőt húzok és elmegyek futni. Idén 13 km-t. Minden megtett méterrel Hannát ünnepelve és emlékezve, nem csak Hannára, hanem minden gyerekre, akit családja eltemetett, és futok majd minden anyáért és szülőért, ki gyerekét gyászolja.

Örülnék, ha idén is lenne kedvetek csatlakozni az eseményhez és velem futnátok!

Mindegy hol élsz a világban, kérlek, fuss és emlékezz velünk! Én 13 km-t futok majd, de nem a megtett kilóméterek száma a lényeg, hanem, hogy csatlakozz hozzánk, fuss, sétálj, mozogj és emlékezzünk közösen

"......hiszek az emberi jóságban, és hiszek az összefogás erejében, és tudom, sokunk léptének dobbanása visszhangozza majd odafenn az égben mennyire szeretjük és fogjuk szeretni őket mindörökre!!!!"